Hétvégén Brands Hatch-ben rendezték az angol kamionverseny bajnokság (BTRC) idei záró fordulóját. Ryan Smith, az OXXO Racing versenyzője egész éves kimagasló és stabil teljesítményének köszönhetően akkora előnnyel érkezett az utolsó versenyre, hogy mindössze egyetlen pontra volt szüksége a bajnoki cím megnyeréséhez.

IMG 9679

- Fantasztikus szezonon vagyunk túl - mondta el Ryan -, az angol bajnokság sokkal keményebb, mint az Eb, több a kamion, nagyobbak a csaták, úgyhogy nem könnyű folyamatosan jó eredményt elérni,de a csapat nagyon jó munkát végzett, a versenykamion végig kitűnően működött, nem voltak technikai problémáink, szinte mindig a győzelemért tudtam vele harcolni.  Most szombaton második lettem az első futamon, ezzel megnyertem a bajnokságot, ezért szerződtem az OXXO Racing csapatához, hogy ilyen sikereket érhessünk el együtt.

 HUN2555

Ryan a számos dobogó mellett 19 futamgyőzelmet szerzett, két hétvégén is minden futamon - a fordított mezőny végéről is - felért a dobogóra, ezért tudta ilyen nagy előnnyel nyerni a bajnokságot.

- Köszönöm mindenkinek, aki hozzátett ehhez a bajnoki címhez - nyilatkozta Ryan vasárnap -, sokat dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, voltak nehéz versenyek, voltak nagyon sikeres hétvégék, dobogón álltam csapatom hazájában a Hungaroringen, nyertünk futamot az Eb-n is, a hazai bajnokságban pedig végig az élmenők között tudtunk autózni, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen évet tudhatunk magunk mögött.

 HUN3266

- A mezőny nagyon erős volt, Dave Jenkins bajnok, Stuart Oliver tízszeres bajnok, egyszeres Európa-bajnok, Mat Summerfield négyszeres bajnok, ellenük kellett bizonyítanom,
sikerült legyőznöm őket, büszke vagyok a teljesítményünkre.

Ryan Smith megszerezte tehát első angol bajnoki címét, az OXXO Racing csapata pedig két Európa-bajnoki cím mellé begyűjtötte a motorsport hazájának bajnoki címét is.

14572424 10209750362347245 216832233853488063 n

csapatpolo 20171122


LEGYEN OXXO-S FAN PÓLÓD

TOVÁBB

Ez a weboldal sütiket használ.  Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.